Erre a posztra már nagyon-nagyon rég készülök. Talán emiatt kezdtem el a blogot is, csak vártam a "megfelelő" időre, mikor megírhatom.
A történet 2009 tavaszán kezdődött. Épp a Hamza Múzeumban dolgoztam. Leltároztunk. Előkerült egy régi szoborvázlat a Hamza hagyatékból. Egy kis tenyérnyi papírfecni volt, semmi más. Egy alig felismerhető emberi (női?) figurát ábrázolt. Olyan "barbapapás", mint a többi ismert szobra. (A Hamza Múzeumban 8 ilyen szobor van.)
Nagyon megtetszett és lefénymásoltam. Itthon kb. egy évet pihent, még nem tudtam, mire fogom felhasználni.
A 2009. augusztusi Hamza Studio kiállítás a MAGYARázat egy rendhagyó kiállításunk volt. A Lehel Mozi előtti téren (ami akkor még szabad placc volt) állítottuk fel a paravánjainkat és ott rendeztünk egy olyan tárlatot, amelyet az arra elhaladók "kénytelenek" voltak megnézni. Este pedig bepakoltuk mindezt a Moziba.
Nagy siker volt, sokkal többen látták, mint eddig bármikor a munkáinkat. Ezen felbátorodva döntöttük el, hogy a következő évi kiállításunk is szabad téren lesz, de most már olyan formában, amit nem kell estére zárt térbe menekíteni.
Ezen az őszön kerestük meg Jászberény város önkormányzatát, hogy milyen felületet ajánl. Nem volt egyszerű a kér(d)és, hiszen csak önkormányzati tulajdonú épületek falai jöhettek szóba.
Alvári Csaba, a város főépítésze javaslatára kerestük meg a VVZRT-t, aki a város hatalmas víztornyáért felelt. Meg is egyeztünk még november-december táján velük.
A probléma az volt, hogy abban az időben túl sok személycsere történt a vezetésben. Változott a polgármester személye, változott a VVZRT vezetése is. Pár hónap múlva kezdhettünk mindent az elején.
Ez sem jelentett problémát, hiszen a város vezetése mellettünk állt. Támogatták a terveinket annak fejében, hogy bemutatjuk a terveket és ők kiválasztják közülük a leginkább megfelelőt. Kérésük csak annyi volt, hogy ne graffittit tervezzünk.
A Hamza Studio az engedélyek meglétének birtokában 2010 január-február táján megkezdte a tervezést. Végül az önkormányzat az én terveimet fogadta el.
A terv:
Olyan festményt álmodtam a toronyra, amely kifejezi Jászberény kulturális minőségét és kellően fiatalos, lendületes. Az oda látogató fiatalok is magukénak érezhetik és talán (!) ne firkálják teli.
A Víztorony falának eddigi funkciója az üzenetváltás volt. Rengeteg falfirka éktelenítette. Ezek tartalma sokszor igen obszcén, provokatív. Leginkább egy óriási pletykafalhoz hasonlítanám, amelyről kitűnik, hogy kinek milyen a nemi irányultsága, ki-kivel szeretne kapcsolatot létesíteni, kinek mekkora a ... foga... stb...
Emiatt gondoltam, hogy a készülő mű egy kicsit foglalkozhatna az "alap funkcióval" is, tehát a pletykával. Emiatt egy olyan képet terveztem, amelyben emberek sutyorognak egymásfülébe, vagy épp csak hallgatóznak..JPG)
Formavilágában semmiképp sem szerettem volna nagyon naturális lenni. Ennek a legfőbb oka, hogy ne egyedül kell a képet elkészítenem, hanem sokan vagyunk rá. Nem csak a Hamza Studio tagjai, hiszen ők képzett művészek, nekik nem okozna gondot egy ilyen mű elkészítése, ám a munka hosszát igen csak megnövelné.
Munkánkat rengeteg iskolás korú segíti. Az általános iskolástól az egyetemistákig. Persze a kiosztott feladatok nagyban függnek a képzettségtől. Nagyon örülünk a diákok érdeklődésének, hiszen így valóban nemzedékeken átívelő munkáról van szó. Olyanról, amelyet a felnövekvő generáció is magáénak érezhet.
Olyan formát kell választanom, amelyet egy 158 négyzetméteres falfelületre felrajzolni ne okoz nagy nehézséget, modern és konzervatív egyben, valamint ahogy fentebb is említettem, tiszteleg a város képzőművészeti öröksége előtt.
Emiatt vettem elő az egy éve a fiókom mélyén pihenő Hamza vázlatot. Akvarellel készítettem három -négy festményt ebben a stílusban. Az egyiket direkt ebben a témában - azaz pletykálkodó embereket ábrázolva.
Úgy gondolom, hogy Hamzánál jobban senki sem képviselhetné a város képzőművészeti örökségét, hiszen kellőképp tisztelt ember, mint művész és kellően modern, meglepően mai és szól a jelen generációjának is. Természetesen célom, hogy felhívjam azok figyelmét is az ő jelentőségére, akik talán még nem ismerték őt előtte vagy nem foglalkoztak a témával. Remélem hamarosan méltóbb helyre kerülhet az ő életműve is.
A terv elfogadása után a város fejlesztő bizottsága utalt is a múzeum számlájára egy festékre épp elegendő összeget. Ennek nagyon örültünk, hiszen látszott az akarat.
DE!
A VVzrt-nél a munkánk megkezdése előtt két héttel egy bizonyos úr leállította a munkánkat arra hivatkozva, hogy a víztornyon statikai vizsgálatot kell eszközölni. Az 1960-as években készült tornyon épp MOST kellett ezt véghezvinniük. A statikai vizsgálat viszont hónapokig váratott magára, majd 2011-ben egyértelművé vált, hogy ez soha nem fog bekövetkezni, csak időhúzás volt a cél. A várossal való szerződésünk is időközben lejárt, a pénzt így a munka megvalósulásának híján visszautaltuk.
Ez volt az a pont, ahol én személy szerint lemondtam a "Víztorony Project"ről. Sőt! Ez volt az a pont, ahol már nem is akartam a városnak adni az "ingyen munkánkat", hiszen az akkor már két éves munkánkat láttam semmibe veszni.
Szerencsére a Hamza Studio nem egyéni vállalkozás, hanem csapatmunka. Én már csak ímmel-ámmal foglalkoztam a toronnyal, de a Hamza Múzeum "mindenese", a Hamza Studio fő támasza és pénztárosa Farkas Edit tovább nyomta a gombot és újabb utakat keresve megtalálta a módját, hogy elérjük a célunkat.
2012 tavaszán újra megcsillant a remény. A Studio pályázott egy országos festékgyár pályázatán is festékre, de sajnos ezen nem sikerült nyernünk, bár több száz szavazatot kaptunk a terünkre. Szerencsére a város kisegítve minket, immáron egy kicsit több pénzzel kiegészítve újra elutalta a festékre szánt pénzt a csoportnak. Már nem volt vissza út.
Mihalik Judit méretarányos terveket készített a toronyról és a festményem átültette ebbe a formába. Demény Andrea póló terveket készített, amelyeket időközben meg is valósítottunk. A munkánkat segítő alkotók kapnak egy tiszteletpéldányt belőle.
A média felé is nyitnunk kellett. Az egyetemről frissen szabadult Zombori Tamást kértük fel, hogy a munkálatainkat rögzítse és lehetősége szerint terjessze. Egy régebbi kapcsolatának köszönhetően az m1-nél nyitott kapukat talált és remélhetőleg az országos tv csatorna is bemutathatja a munkánkat.
A helyi média is szívesen foglalkozik a víztorony témájával. Így a helyi rádió is készített interjút Edittel, valamint érdeklődött már a JBO, a Hatvan.eu oldal is.
A munkát 2012. július 3-án kezdtük el és július 28-án adjuk át a városnak egy nagyszabású városi képzőművészeti nap kíséretében.
