Ahogy azt már sokszor megírtam, ez az év nem épp a festegetésről szólt. Ezért is üdítő kuriózum az itt elemzett festmény, amellyel a napokban lettem kész.
Még valamikor a nyár elején egy nagyon kedves ismerősöm, aki nem mellesleg költészettel foglalkozik megkért, hogy a hamarosan megjelenő kötetéhez készítsek illusztrációt, ami akár még nyomtatott formátumban is meg tudna jelenni.
Íme az a vers, amely az egész kötet mozgatórugója kíván lenni:
Utasi Hajnalka - Angyalarcba fordult nyári karc*
Sárga loknik kacagnak,
Súgva-búgva vihognak.
A mező csupa angyalarc,
Pillanatkép: nyári karc.
Dámák vonulnak,
ameddig a szem ellát.
Napra várnak,
Alkotják az acapellát.
Kacéran fordulnak, forognak.
Míg az Est kopogtat.
Bál elomlik,
Dal iramlik,
Fény hajózik.
Csend.
Hajnalpír bolydul,
Mosoly szabadul.
Napbárka fordul,
Aranyméz csordul.
Sárga loknik kacagnak,
Súgva-búgva vihognak.
A mező csupa angyalarc,
Pillanatkép: nyári karc.
* alföldi napraforgótábla
Az alap koncepcióm a kép megalkotását megelőzően egy vidám, nyári kép volt. Túl snassz lett volna (tőlem) egy szimpla napraforgó tábla, így ezzel nem is kísérleteztem. (Azaz mégis, de erről később.)
A cím arra ösztökéli az embert, hogy valamilyen arcot lásson bele a napraforgó fejekbe. Emiatt a szemekkel kezdtem az arc megfestését. Igyekeztem barátságos arcokat festeni, bár nem volt célom kifejezetten "földi ember" benyomását kelteni. Mégis csak angyalról van szó...
Mert milyen is egy angyal? Ki tudja... Mindenkié másmilyen. Az biztos, hogy a "funkciója" az, hogy onnan a magasból vigyázzon ránk. Emiatt nem festettem a napraforgó arcoknak szárát. Így, lebegve inkább tűnhetnek lebegő lényeknek.
Az arcokat igyekeztem nőiesnek festeni, bár menet közben ebben már nem voltam biztos. Milyen nemű is egy angyal? Az égieket "fiúnak" ábrázolják, de a napi szóhasználatban szőke fürtös kislányra mondjuk, hogy "angyal". Tehát elég nehéz igazságot tenni.
A kép hátterét festettem meg először egy nagyon széles ecsettel. Felül szürkületet, esti égboltot, majd lefelé haladva egyre világosabb eget festettem. A vers is egy napszak változást ír le: nappalból éjszaka lesz, majd éjszakából nappal.
A kép felső harmadát vízszintesen szeli ketté egy sáv. Egy nappali nyári égbolt képe. Olyan, amilyen egy mező fölött szokott lenni. Ez elé "furakodott" (fordul-forog) az egyik napraforgó arcom, majd alájuk még kettő. Így összesen három arcom van, akik "alkotják az a capellát".
Az összes arc vidám, mosolygós. Ez épp szemben áll a titokzatos, inkább esti háttérrel. A "titok" szón van a hangsúly; ezt akartam erősíteni. A vers is elég titokzatos, de legalább is nem e világi.
A festményre utólag került be egy látszólag idegen elem. Ez egy "kép-a-képben" elem; egy nyári, vidám napraforgó tábla sematikus rajza. Színben is igyekeztem ellensúlyozni a kép nagyobb részét kitevő esteledő témát. Csillámtollal rajzoltam meg a mezőt (amit a lányomtól kértem kölcsön). Ez a képrészlet méretben olyan, mintha a fenti nyári felhősávból csúszott volna le. Arról szól, hogy minden egy egészet alkot; a nappalban is ott lappang az éj és az éjben a nappal. Ezáltal már túl is mutat a "pillanatkép (nyári karc)" soron, de valahol az egész életünk (éjek és nappalok körforgása) egy pillanat(kép) csupán.
Cím: Nyári karc
Méret: 63×45
Technika: Aril (és toll) vásznon
