A mai festmény-bemutató a bevásárlás köré szerveződik. Az "ihletet" az adta, hogy iszonyú sok nyugta halmozódott fel a téli szünetben, sőt; az után is.
Első körben felragasztottam őket egy nagy, 50×70-es lapra, majd úgy hagytam hetekre. Gondolkodtam, mit is lehetne kezdeni egy nagy felületnyi nyugtával. A karácsony elég intenzív élmény mindannyiunk számára és amikor készült a kép, pont mindenki erről beszélt. Na meg arról, hogy nem az számít, mennyiért vásároltad a karácsonyi ajándékod, hanem, hogy milyen jó érzés adni. Ez a szép gondolat és a vele ellentétben meghúzódó valóság fúziójaként egyszerű tussal egy sablonból másoltam le a mintát. A felirat is ilyen dzsúzos, nyálas ömlengés, ami ilyenkor kötelező. Ennek ellenpólusaként a hideg számjegyek úgy gondolom, kellő lórúgást ad a léleknek. Ehhez kapcsolódva használtam kizárólag a fekete-fehér megoldást; így is a kontrasztot akartam érvényre juttatni. Tehát ezért nincs benne szürkeskála.
Mindezzel együtt nem gondolom, hogy a fenti munkám lenyűgöző lenne, vagy hogy a maximum, amit ebben a témában nyújtani lehet. Emiatt megpróbálkoztam a másik véglettel is - olyan képet is akartam készíteni, amely ellentétben a fenti grafikus, minimál, plakátszerű megoldástól festői, színes és szöveg nélküli. Az 50×70-es lapra felragasztott januári-februári számlákat lealapoztam átlátszó alapozóval, majd erre mentem először egy vékony lazúr akril réteggel. A kép bal oldalán a rétegeket megvastagítottam, így ott nem látszik át. Kompozíciója nyitott, így egy végeláthatatlan boltban (plázában, bevásárlóközpontban) érezhetjük magunkat. Áruk tömkelege... olyan sok, hogy egyet-egyet már ki sem emelhetünk. A kosár is tele van. Pont, mint a hócipő! :)
