Kép-let(t)

Ez a kép az egyik kedvencem. 2008 augusztusában készült - tán idáig utolsóként ebben a témában.
A kép címszereplője a város főterén álló "Korsós lány" szobra, amelyet Zilahy Zoltán készített 1995-ben, a Jászok Világtalálkozójára.
Nagyon fontos nekem ez a szobor. '95-ben voltam 16 éves. Éppen kezdett érdekelni mindaz, ami a városban és a világban történik. Emlékszem a szobor leleplezésére és arra, hogy milyen meleg fogadtatásban részesült. Szerintem mindenki szereti ezt a szobrot. Olyan kis nőies, kecses. Öröm ránézni. Mivel nekem ez az első olyan szobor, amelyre emlékszem, így sokkal többet jelent számomra a régieknél. Egy szímbólum. Az új város szimbóluma. A friss gondolatok szimbóluma. A város új "lakosa". Ő mindig a főtéren van, mindent lát, de szeretne sétálni menni, szeretne világot is látni. Úgyis lehet túl sokat látott már ott, ahol most kénytelen állni immáron tizenöt éve.
Láttam, hogy szegényt már kikezdte az idő - de a madárszar is. Lassan csorog a fejéről. Aztán egy nagyobb eső, havazás lemossa azt és elszínezi a felületeket. Mindezt beépítettem a képbe.
Aki egy kicsit is ismeri a munkáimat, az tudja, hogy ez a téma az egyik legmeghatározóbb az eddigi munkáimban. Nagyon sok helyszínen, szituációban megfestettem már ezt a hölgyet. (Kinyílik a bicska a zsebemben, mikor a fiatalabb korosztály "Korsóskurvának" nevezi a szobrot. Sajnos ez is elég közkeletű elnevezés a butább néprétegek között...)
A mostani szituáció egy félig háttal álló, elforduló testtartásban ábrázolt téma. A titok a kulcs szó. Emiatt nem fordul pont szembe velünk. Mintha valami súlyos, időtlen-idők óta magába tartott tudást titkolna. Az időt a lecsorgó festék (rozsda, eső, hó, galambszar) szimbolizálja.
A színeket úgy választottam meg, hogy a sötét háttérből fenyegetően világítson a "Korsós lány" alakja. Szájából, mintha egy sóhaj törne elő halkan, mintha kifújná csendben a titkot, ami eddig nyomasztotta. Csak úgy tudja mindezt megtenni, hogy senki meg ne hallja, elvégre csak a saját lelkén szeretne könnyíteni ezzel a tettel.
A kép utóélete, hogy ezt a képet választottam a Hamza Studio 2009-es kiadványába, tehát akinek ez megvan ezt a képet ismeri tőlem - valószínűleg kizárólag. Úgy érzem, ebben elég sok mindent el tudok mesélni arról, hogy milyen vagyok, mely stílus(ok) mellett teszem le a voksomat. Általában jellemző rám a figuralitás és az absztrakt közti keskeny átmenet.
Na jó, az utóbbi évben egyre szélsőségesedek. Vagy natúrázok, vagy teljesen absztrakt útra tévedek.