Ezt a képet még a 2007-es Jászsági Képzőművészet-barátok Egyesületének Zene című kiállítására készítettem. Azt hiszem joggal mondhatom, hogy direkt oda készült még akkor is, ha azon az augusztusi délutánon nem úgy ültem a lap elé, hogy "most készítek valami nagyon zenéset..." Nem is tudom, van-e ilyen egyáltalán...
Ami tény, hogy abban a hónapban, vagy inkább azon a nyáron leginkább ez a téma foglalkoztatott. De ez elmondható minden kiállítás előtt. Ha tudom előre a témát, hónapokon keresztül nem megy ki a fejemből, sőt, többnyire ez még tart a kiállítás után is. Ez akkor is így van, ha előtte nem nagyon foglalkoztatott a téma. Vagy csak úgy "átlagosan", mert hát olyan vagyok, mint egy kisiskolás, akit minden érdekel. De csak egy kicsit. Az ilyen témák aztán persze felturbózzák ezt az érdeklődést.
A zene természetesen különleges, hiszen már a kezdetektől része volt az életemnek. Egészen kicsi koromtól kezdve vissza tudok emlékezni dalokra, még a szalagos magnón hallottakra is, pedig az már igen csak nem most volt...
Az én hangszerem a dob - aki ismer, az tudja, hogy évekig zenéltem, de legalább is próbálkoztam egy-egy zenekarban. Nem voltam különösképp tehetséges, de amit kellett, azt "leütöttem". A gitár vonzott volna már korábban (mint minden tinédzsert), de egy nyamvadt akkordot sem voltam képes lefogni a fémhúros gitáromon. Feladtam (de nem örökre)!
A képemen is gitár szerepel. Ez amúgy is olyan "klasszikus" téma; a kubisták is rengeteg gitáros, hangszeres képet festettek. Szeretem ezt a világot, és egyben furcsállom (de nem kéne), hogy miért pont a gitár volt a kiszemeltjük.
Nálam egy egész hangszer arzenál sorakozik fel. A hátsó nagy kék kör is egy gitár "lyuka", de óriásira nőtt Hold is lehet egyben. Az teljesen egyértelmű, hogy a képen este van. Egy ismeretlen tájban csendülnek fel halkan ezek a hangszerek, egyfajta szerenádként. A szerenád most épp a leghangosabb, bár így is épp kellemes a fülnek. Látható egy sárga jármű is a képen, ami egy kötött pályán halad végig a dombokon. A zene végül ahogy jött, úgy el is megy és a hangerő is végül megszűnik, azaz eggyé válik az éjszaka neszeivel.
Ez volt az az érzés, amit lefestettem, nem tudom, hogy ez mennyire átadható, hiszen elég szürreális hangulatról szól.
A kép címe még nem kiforrott. Jobb híjján adtam neki, nagy valószínűséggel még fog változni.
Cím: Gitáros táj
Technika: akril, papír
Méret: 70×50
Készült: 2007 nyara
