Még valamikor március táján vendégszerepelt nálunk Jászberényben a Sepsiszentgyörgyi Osonó Szinházműhely. Előadásuk rendkívül kreatív, formabontó és elgondolkodtató volt. Volt szerencsém az előadás után fotózni őket; nagy szerencsémre rendkívül segítőkészek voltak és az általam leginkább preferált jelenetekbe álltak be pár fotó erejéig. Nem győztem kattogtatni a gépet. Azt hiszem, már akkor tudtam, hogy az élményből festmény fog születni. Eltartott pár hónapig, amíg megérleltem magamban a "történetet" és a saját képemre tudtam formálni.
Az előadás egyik legjobb pillanata volt szerintem, mikor egyen köpenynek látszó ballonkabátos alakok vonultak át nagy kofferrel a szinpadon, mint akik egy rendkívül fontos helyre igyekeznek. Mint akik mindig sietnek. Természetesen véleményem szerint az ő utazásuk egyfajta lelki utazás lehetett. Néhányan esernyőkkel felszerelve vágtak neki az "útnak", mert az út egy cseppet sem kényelmes, sokszor "megázunk" útközben, kell némi védő felszerelés, hogy épp bőrrel megússzúk, de legalábbis végig tudjuk csinálni. Mégis hová mehettek? A jelenet nekem az önvizsgálatról szólt. Arról az állapotról, mikor már az egyén rádöbbent arra, hogy az eddigi életmódja tovább már nem folytatható és tovább kell állni, menni kell!
.JPG)
Terveztem még az előadásból más jeleneteket is, hogy beemelek a képembe, de végül "helyhiány" miatt nem kerültek a kép tetejére az áldozatot nyújtó és elfogadó "mennyei" alakok. jelenleg úgy érzem, hogy a kép talán túlzsúfolt lett volna "tőlük" - na nem mintha most nagyon minimál lenne.
Az első ötletem arról szólt, hogy három részre osztom a képet. Fenn, a felső régióban jelentek volna meg a tiszta, fehér (világos) alakok, akik a megváltást nyújtják a földi szenvedőknek. Egyfajta lelki világot akartam ábrázolni.
A középső sáv a hétköznapi robotot, a rohanást, az egymásra sem figyelést lett volna hivatott bemutatni és alul - a legsötétebb sávban pedig a földön fekvő alakok kaptak volna helyet, amelyet szintén a színház szereplő szolgáltattak (volna) mozdulataikkal.
A kép végül kissé módosított változatban született meg. A felső régió világosságát meghagytam - alakok nélkül, hogy a mennyiség ne menjen a minőség romlására. Az értő közönség talán így is fogja érteni. 
Ebbe a tiszta világba nyúlik bele a nagy fekete (sötétkék) esernyő. Ez már önmagában elég vészjósló. (Nem beszélve arról, hogy amíg festettem, végig ömlött az eső... Ilyen májust én még nem is láttam.) Két tipikus átlagember tartja és ők is sietnek az alattuk lévő ember sereggel. Az esernyősök az ún. fontos emberek, az alattuk lévők pedig a hétköznapi emebrek. Mindegyik unalmas. A színek miatt; mind ugyan azzal a színnel van megfestve, míg a környezetük színes. Az üzenet talán egyértelmű.
Az uriemberek magassága akkora, hogy átívelik az összes "kasztot". Ez egyrészt azt is mondja, hogy a kasztok átjárhatók, másrészt azt is, hogy nekik mindenre kiterjed a hatalmuk. A valódi lábuk helyett két ívet festettem. Kissé ettől nevetségessé is válnak; kicsit olyan "keljfeljancsik" lettek - másrészt ez arra is jó volt, hogy az esernyők fenti íveire tudjak alul válaszolni. nekem még a kinder tojás is eszembe jut róla. :)
Az esernyős "fontos emberek feje körül megannyi esernyő - védőfelszerelés cikázik, hiszen ők mindentől védve vannak, több helyről is be vannak biztosítva, nem érheti őket az eső sem - bár a hangulatuk így sem teljesen felhőtlen.
A legalsó sáv a "talpalóké". A legsötétebb mező, maga a pokol. Először földön fekvő emberekben gondolkodtam, de ahogy már írtam, olyan sok figurát szerepeltettem már, hogy féltem, hogy sok lesz. Emiatt döntöttem a különböző pozíciókban álló talpak szerepeltetéséről. Mindegyik láb csupasz, sérülékeny. Mind mozgást végez. Ők azok, akik mindannyiunkat hordanak. A legnehezebb- pokoli munka az övék, mégis alig veszünk tudomást róluk. A színük szinte bele olvad a háttérbe. Kissé szürke, ne adj' Isten fémes színűek. Már-már (ember)robotok.
Összességében igyekeztem egy olyan képet festeni, amely nem a kilátástalanságról szól, hanem arról, hogy nekünk kell észrevennünk az élet szebbik oldalát. Örülnünk kellene, hogy nem a "pokoli részbe" tartozunk. Átjárhatóság mindenhol van, senki nem "eleve elrendeltetett". A világ színes, mi vagyunk szürkék. Egyetlen figura színes a képen: a háttérben mosolygó arc, aki konkrétan a feleségem. Ő alapvetően egy pozitív életszemléletű, színes egyéniség, aki képes meglátni a szépet. Hát, legyen mindenki ilyen!
A kép címe: Dolgos hétköznapok
Technika: Akril, vászon
Méret: 90×70
Készült: 2010.május 21
