A feledés homályába esett volna ez a kép, ha a napokban nem emlegeti (dicséri) egy kedves ismerősöm.
Olyan érdekes... nekem csak egy kép a sok közül, másnak meg a legérdekesebbek közül való. Persze nekem mindig az aktuális "A" kép.
A kedvéért írok most róla.
A sztori 2000 teléig nyúlik vissza. Ekkoriban kaptunk egy-egy tekercs filmet és egy tükörreflexes fényképezőgépet a Főiskolán (SZIE-ABK), hogy a következő alkalomra kattintgassuk el és beszéljünk az előhívott képekről.
Soós Imre tanárúr tartotta az "Új Médiumok" nevezetű tantárgyat; mondhatni számomra igen érdekesen. Előtte nem sok kapcsolatom volt a fényképezéssel; azaz volt egy műanyag kompakt gépem, amivel kattogtam középiskolában. (Semmi komoly, csak buli képek.)
Nagy bajban voltam, mit is fényképezzek a városban. Nekem az az érdekes, ami "van". A műtermi képek nekem nagyn művi dolgok; különben is közhely (de igaz), hogy a téma az utcán hever.
Bicajra ültem és befotóztam az érdekesebb ablakokat és az érdekesebb sírköveket. Érdekesnek találtam, hogy bár a funkció azonos, a stílus milyen eltérő tud lenni. (Ja, meg kukákat is fényképeztem.)
Hazafelé menet, az utolsó métereken leesett a bicikli láncom. Utálok bármit is szerelni, de biciklit különösen. Mérgeskedtem egy sort, hiszen siettem volna előhívatni a képeket, bár még maradt egy-két kocka. Ekkor ugrott be, hogy ha már így alakult és a bicikli felhívta magára a figyelmem, akkor rá fogom "pazarolni" a filmet. Különben is lusta vagyok még egy kört menni témát keresni.
Leguggoltam hát a ház előtt, és lefényképeztem a leesett láncot és a fogaskereket.
A tanáromnak tetszett a sorozat; arra nem emlékszem, hogy konkrétan a bicajos tetszett-e neki. Ötöst kaptam... :)
Anya olvasott egy pályázatról, aminek az volt a címe, hogy "Fotózd le a zenét!". A Sony írta ki. Imádom a zenét, gondolom emiatt szólt nekem a pályázatról. Nem nagyon érdekelt, mert hát "nincs nekem olyan fotóm". Ő mondta, hogy van az, amit egy féléve fotóztam a suliban. Előszedtük és kiválasztódott EZ a kép. Kellett hozzá egy kísérőszöveget írni. Ezt megírtam. A lényege az volt, hogy a kerékpár hajtása a ritmus, a lánc, a fogaskerék pedig a hangszerek. Igaz is volt, mert úgy zörgött-csattogott a bicaj, mikor tekertem, hogy valami brutál indusztriál-techno is lehetett volna. :)
.jpg)
Beküldtük és második díjat nyertem vele. Nyertem egy Sony Minidisc-et. Évekig használtam. Talán az idén ajándékoztam oda valakinek. Hiába na, az mp3 minden mást lezúzott az idők során.
A zsűriben zenészek ültek és tán Herczeg Zoltán "divatguru".
Talán életem eddigi legnagyobb szakmai elismerése ez a kép.
A festmény évekkel később született. Az alapötletet Palkó Tibi adta egy félmondata adta, miszerint "annyi jó fotót csinálsz, miért nem azokból festesz valamit?"
Mikor épp nem volt semmi ötletem, akkor vettem elő ezta "régi" fotót. Az volt a koncepcióm, hogy ha a fekete-fehér ilyen sikert aratott, mi lenne, ha szinesben is megpróbálnám?! Emiatt van az, hogy a lehető legerősebb színeket használtam a képen. A forma ugyan az maradt..JPG)
A lendület, az energia (és persze a zene) kifejezése volt a cél. Ebben talán a kép nem is szenved hiányt.
Hideg-meleg kontrasztot alkalmaztam, valamint erővonalakat festettem a képre, mint a futuristák. Ha már lendület... :)
Azt hiszem, hogy ma már másként festeném meg a képet, de ez akkor nagyon jó ötletnek tűnt.
