A zenei témájú kiállításra kezdetben főként realista képekkel kezdtem a felkészülést. (Már amennyire ez tőlem elvárható.) Éreztem, hogy ez nem feltétlenül az egyetlen, üdvözítő út. A zene megjelenítése nem csak abból áll, hogy lefestek egy énekest vagy egy gitárost...
Ebből a kritikus hozzáállásból született meg az elhatározásom, hogy ráhangolódok egy most érdeklő zenére és a hangulatot igyekszem "leírni". Persze ez tök egyértelműen hangzik, mert "így kell ezt csinálni", ez a recept. Mikor a realista képeket festem, akkor is ez a hozzáállás, bár ott a formákban maradok szigorú önmagamhoz és a színekben engedem el a gyeplőt.
Ez esetben a formákat is az intuíciókra bíztam.
Úgy álltam a munkának, hogy egy festő hengerrel hordtam fel az alapokat (fehér és sárga), majd ugyan ezzel a hengerrel a főbb erővonalakat festettem meg.
Az erővonalak metszésébe fújtam fel az előzőleg elkészített sablon alapján a figurát.
Most Chino Morenot tartom a külföldi mezőnyből a legenergikusabb, legintuitívabb és őszintébb énekesnek. Hihetetlen, milyen energiákat szabadít fel egy-egy koncert alkalmával.
Nekem az is feltűnt az előadásai alkalmával, hogy mennyire személyesek a gesztusai. Mennyire elszigetelődik mindentől és mindenkitől, mikor ezeket az "effekteket" kiadja magából. Nagyon befordulós, magányos zene ez azzal együtt, hogy gyakorlatilag végig ordibálja az előadásokat.
Egy idő után sikerült beazonosítanom azt a trükköt, amivel eléri ezeket a nagy mélységeket az énekes. A zenészek altatják a hallgatót. Visszafogott pengetés, időnként suttogó ének után robbanásszerű üvöltés következik.
Ezt próbáltam érzékeltetni a képemen is. Nagy sötét és világos foltok közti különbségekkel operáltam..JPG)
A sötétebb foltok a meghajlott énekes környékén vannak. Befelé hajló spirális vonalak veszik körbe, mintha egy ördögi kör, egy tölcsér kürtőjébe került volna. Hegyes és fenyegető tüskék marnak a belső terébe. Ez magyarázza azt a belső dühét és fájdalmát, amit kiad a színpadon.
Az énekes egy világos foltra hajol rá, mintha neki szegezné a dühét. A foltba beleláthatunk egy magzatot, de egy tátott szájú gyíkot is.
A legbelső hegyes-szúrós spirálon kívül már vannak világosabb foltok is. Ezek ritmikus váltakozása a zene ritusát is jelentik és jelentik azt a zenei kontrasztot is, amelyről fentebb beszéltem.
A belső félelmek és az elfojtott, majd kicsapó düh megjelenítése volt a célom.
A kép címe: Küzdelmek - is erről szól. Valahol átéljük mindannyian a hétköznapjainkban ezeket a harcokat. Vannak nyugodtabb napjaink, vannak olyan napjaink, mikor elbújunk és olyanok, mikor kitörünk.
Valahol ez a (rock)zenei sorozat egy ürügy. Ürügy arra, hogy megjelenítsem saját belső harcaimat. Ezek a harcok nem különbek más hétköznapi emberek harcaitól. Valahol muszáj kiadni ezeket; ki így-ki úgy...
Cím: Küzdelmek
Méret: 70×100
Technika: akril és fújós festék
Alap: karton
