Vasárnap lezajlott szépen-rendben az első önálló kiállításom a J Galériában.
Előző nap (egész)délután felraktuk a képeket, meghatároztuk az árakat és kissé átrendeztük a kis galériát. Előtte lévő napokban szorgalmasan küldözgettük a körleveleket, ragasztottuk a plakátokat (ezek egyike sem élt többet 24 óránál) és osztogattuk a szóróanyagot és a meghívókat.
Vasárnap egy órára mentem az utolsó simításokat elvégezni (a kiállítás kettőkor kezdődött) és találkozni Terenyi Krisztiánnal, aki a zenei megnyitót prezentálta. Ő hozta az erősítőjét, az effekt padját, a laptopját (amin a zenei alapok voltak) és természetesen a gitárját. Kis hangolás, hangerő próba és máris érkeztek a vendégek.
Annyi hibát elkövettem, hogy nem vertem nagydobra, hogy a helyiség igen kicsi, a megnyitó ennek okán szabadtéren került megrendezésre. Szerencsénk volt. Nem esett az eső, hideg sem volt és a szél sem fújt igazán (, ezzel szemben másnap egész nap szakadt). Ötven feletti "nézőszám" gyűlt össze a galéria előtt, ami egy ilyen városban egy személy kiállítását tekintve szerintem nem rossz arány. Na persze az is fontos, hogy a jelenlévők milyen élményekkel távoztak. Mert ha legközelebb is lesz önálló, akkor már lemérhető lesz, hogy a múltkorihoz képest változott-e a létszám.
Úgy érzem, mindenki elégedett lehetett. Terenyi Krisztián barátom olyan fantasztikus dalokat ír és ezeket olyan fantasztikusan is tudja előadni, hogy az rosszul nem is sülhetett el. Dallamos rock, vagy inkább metál zenét játszott, hatalmas harmóniákkal, fülbemászó riffekkel... ez az, ami nekem való. Emiatt választottam őt és nem mást a megnyitóra.
A bemutatott képek mellé természetesen nem is illett volna nagyon más. Nem a klasszikus zene az, ami a legnagyobb hatást tette rám, ez egyértelmű. A zene nekem mást jelent, mint amit eddig a képzőművészetben megszoktunk. Andy Warholnál tapasztaltam először, hogy neki a zene már nem a nagy klasszikusokat jelenti, hanem Mick Jaggert és a Beatlest. Az én Beatlesem a Black-Out... Nagyon bízom benne, hogy a képek által rájuk is terelődik némi figyelem, fény, mert nagyon megérdemlik. 20 éve a pályán, gyakorlatilag profiként még mindig undergroundként. Felfoghatatlan, honnan veszik az erőt...
A képekkel is elégedettek voltak az emberek. Féltem, hogy ez az új "hang" idegen lesz egy kisvárosi közönségnek, hiszen a többség nem hallgat ilyen muzsikákat, a többségnek a képzőművészet főként a tájképeket és a csendéleteket jelenti. Jól fogadták. Pozitív élményeim voltak azokból a beszélgetésekből, amelyeket sikerült (pár percben) lefolytatni. 
Aminek külön örülök, hogy még vásárlási szándékkal is érkeztek látogatók. Az ekölcsi elismerés mellett valljuk be fontos az anyagi is. Ez utóbbiban nem túl sokban volt részem az elmúlt években. Lassan beérik a gyümölcs!
Ma olvastam a Jászkürt újság honlapján a kiállításról szóló beszámolót. Itt találjátok:
http://www.tutihir.hu/itthon/10356-hangos-kiallitast-nyitott-a-j-galeria.html
