Hát, a festők élete nem csak játék és mese....
Hallottál már a megrendelőkről?
Nos, én igen! Nem gyakori ugyan, de az elmúlt héten végre megrendelésre dolgozhattam. "Végre". Fura ezt így leírnom, mert gondolom minden festőnek a rémálma egy akkurátus megrendelő, aki előírja, mit és hogy kell megfestenie... Alapvetően ez így is van, én is jobban szeretem, ha valaki csak "szimplán" választ egyet, mert tetszik neki.
Ilyenre is volt precedens nemrég... Persze nem pénzes ügyben, "csak" egy könyv borítóján szeretné látni a szerkesztő az egyik festményemet. Azt gondolom, hogy ez már önmagában is sokat jelent.
De most beszéljünk a megrendelésről.
Születésnapi ajándéknak szánta több család egy lóbarátnak. (Jóbarátnak.)
Kaptam fényképeket, amelyekből választhattam. Szerintem egy jó képet sikerült választanom. Ez örök probléma. Kapok egy fényképet, amin semmi sem olyan, mint amilyennek lennie kellene. Homályos, fénytelen, agyonretusált, grimaszolós, stb... tehát olyan, amit használni sem lehet. Végre ez nem olyan volt.
Először még nem tudtam árat, úgyhogy szinte azonnal festettem egy kisméretű vásznat.Olyan 30×40-eset. Miért? Mert manapság 20ezernél senki sem költ többet festményre. Azt gondoltam, ez most sem lesz másképp. Szerencsére tévedtem.
A kis képen közelre hoztam az alakot. Úgy voltam vele, hogy ha az egész ló szerepel a képen, akkor az emberből nem marad semmi, nem hogy felismerhető nem lesz, hanem csak egy gombostű fej lesz az egészből. Meg ezáltal sokkal bensőségesebb is szerintem..JPG)
Másnap neki álltam az új, 50×70-es képnek.
Kicsit tágabb kompozíciót választottam az előzőnél, hogy a teljes ló rákerülhessen a képre. Színben nem sokat változtattam az eredeti képhez képest. Talán kicsit dúsabbá tettem a környezetet és kevéssé égettem ki a füvet.
Gondoltam még hozzá plusz kerítéssort, hogy tagoljam a teret. A színnel próbáltam még a teret érvényesíteni. Törtem a színeket a háttérben és erősítettem az előtérben, ahogy azt kell. :)
