Az "Elenged,És" munkacímű kiállításunk hamarosan bemutatásra kerül. Addig is, hogy a kiállításra szánt falakat teli aggassuk, mindannyian dolgozunk otthon gőzerővel. Én is bevállaltam még plusz egy képet az eddigiekhez. Így született meg a most bemutatandó festmény.
Ez a szó, hogy elengedés, nagyon összetett. Egyrészt van egy pozitív kicsengése, ami azt súgja, magasabb szinten vagyunk szellemileg és képesek vagyunk valakit elengedni. Ez nagyon jól hangzik, ám szerintem ez az esetek többségében nem ilyen egyszerű. Sok-sok szenvedéssel és álmatlan éjszakával jár. Különösen, ha szerelmi vonalon gondolkodunk a témáról.
Ha az élet nagy körforgását vesszük alapul, akkor már a születés is egy elengedés (vagy kiengedés? :)). Az anya elengedi a gyermeke kezét, a köldökzsinór elszakad és kész vége. Új élet kezdődik.
A halál ugyan ez. A halottat is utolsó útjára kísérjük, majd elengedjük. Leengedjük a földbe, mi pedig megbékélünk a sorssal. Jó esetben.
Ezen képem egy fiú és egy lány szakításáról szól. Már nem fogják egymás kezét, már rég a sötétben tapogatóznak. Talán jó ideje nem is látták már egymást. Egy vékony szál az, ami még a kapcsolatot jelenti. Ez a szál szakadt most el, ami után az alsó kéz (itt a férfi keze) kapkod még, de már esélytelen és a mélybe hull.
A képre a sötét-világos kontraszt jellemző. A vékony szál van megvilágítva, hogy a szál "vékonysága" még szembetűnőbb legyen. A szakadásnál vastag festékréteget vittem fel, ami még jobban odairányítja a tekintetet. Repedezett hatása is lett ezáltal.
Az alap gondolat már rég megvolt a fejemben, de a kezekkel gondban voltam. Hogyan tudnék pont olyan kezet találni az interneten, vagy bárhol máshol, ami nekem kell. Szinte teljesen esélytelen volt. Emiatt csúszott a kép elkészítése pá hetet. Majd erőt vettem magamon és a nemrég elkészült tárgysátram elé lógattam a saját kezem, miközben a másik kezemmel fényképeztem azt. Meglepően jól sikerültek a képek. Használatra kész voltak. Kinyomtattam, majd kezdődhetett a munka.
.JPG)
A kép, már majdnem teljesen elkészült, mikor éreztem, hogy mindez nagyon lapos még. Valami hiányzik. Azok a láthatatlan szálak, amik a "szakított párokat" mégis valahol összekötik. Emiatt vékony, sötét párhuzamos vonalakat húztam az egész kép felületén. Ezek talán nem is látszódnak, csak ha az ember konkrétan keresi őket. Hát a cél pontosan ez volt!
A képnek már "utóélete" is van, hiszen valószínűleg ez a kép lesz a Hamza Studio új, gyöngyösön megrendezendő kiállításának a meghívóján is.
