Ha augusztus, akkor Art-Camp. Idén már XXII. alkalommal!
Nekem ez mindig olyan megható. Mármint, hogy meghívást kapok. Jó, tudom, hogy ez annak is szól, hogy a fő szervezővel, Palkó Tibivel már nagyon rég nagyon jó barátok vagyunk, de hát akkor is. Meghív! Olyan arcokkal, akik a magyar képzőművészetet jelenleg alakítják, formálják. Olyan fiatalokkal, akik majd ezután fogják formálni. Nagy megtiszteltetés ez számomra.
Külön öröm és élmény volt, hogy a négy és fél éves lányom is örömmel jött velem a táborba. Már délben mentünk érte az oviba, hogy délután együtt mehessünk festeni. Sokat játszott Tibi lányaival és természetesen festett is.
A kiállítás hivatalosan még a héten (15.-éig) látogatható.
Az idei év témája: TÉR-KÉP-TÉR volt. Nehéz ezt pontosan beskatulyázni, mit is jelent ez pontosan. De talán nem is kell. Mindenkinek mást.
Én úgy értelmeztem, hogy a kérdés az, hogy vajon mitől lesz egy képnek tere? Mint színnel foglalkozó (szak)ember, számomra az egyik helyes válasz maga a SZÍN. A szín képes teret meghatározni. Ahogy elnéztem a kiállítást, mások is hasonló képp gondolkodtak erről. Persze volt, akiknek az ugyan erre a kérdésre adott válaszuk a vonal volt és volt, aki nem is eképp értelmezte a TÉR-KÉP-TÉR fogalmát.
Ez a nyár alkotómunkában nem szűkölködött. Május végétől fotós képzésben vettünk részt a feleségemmel, közben a víztornyot festettük a Hamza Studióval és jött az Art Camp. Nem is mertem remélni, hogy egy kisebb képen kívül mást is le tudok tenni az asztalra. Besűrűsödtek a tennivalók augusztus végére.
Először egy kisebb képet festettem - biztonsági okokból: 
Nem ment olyan simán, gördülékenyen. Alapból nem is ez volt az elképzelésem.
Találtam egy húsz évvel ezelőtti fotóművészeti újságban egy olyan fotót, hogy egy nagy városban egy nagyon vékony munkás ember tol egy nagyon kövér jó módban élőt. Nem azért, mert nyomorék lenne, hanem kényelmi okokból.
A figura megmaradt, de menet közben átértelmeztem, átalakítottam.
Először egy az egész felületet lekentem szürkére. Ahogy dolgoztam rajta, úgy gondolkodtam vele párhuzamosan. A szürkéből hús színű lett. Ettől a színtől sötétebb árnyalattal festettem meg a figurám árnyék változatát a bal oldalra.
Másnap visszatérve eltűnt a minta újságom, így a bal oldali figurát nézve festettem meg tükörképben ugyan azt a jobb oldalra. Az ötlet jónak tűnt, a kép mégsem tetszett. Befelé fordítva hagytam a táborban és hazamentem.
Másnap középen "belevágtam" a képbe. Úgy voltam vele, hogy rontani már nem ronthatok rajta; nagy baj nem lehet.
Egész délután a hasítást festettem. Közben megfogalmazódott a gondolat is és a kéz irányítását az agy elfogadta.
Mondanivalójában egy egész más kép született, mint az eredeti terv lett volna, de úgy érzem kinyílt a történet. nem bántam meg a módosítást.
Számomra a kép a maga hús színeivel, a tolókocsis emberrel és a középen lévő hasadással egy vívódásokkal teli, belső konfliktusról mesélnek. Egy megnyomorított ember meghasonlását és dühét meséli el. Természetesen nem testi, hanem lelki értelemben kell erre gondolni. Egy segítségre, támaszra szoruló ember, aki szinte eltűnik a tornyosuló konfliktusok mögött, aki már nem is látszódik, talán nem is ember már egészen.
...és hogy én vagyok-e ez az ember? Meglehet. Mint ahogy bárki lehet közülünk...
Kép címe: Hasadások I.
Mérete: 30×40
Technika: akril vásznon
Készült: 2012. augusztus
