Jó rég nem írtam már... de hát már-már megszokott, hogy vannak kihagyások a blogon.
Az ok egyszerű... időhiányban szenvedek. Az Álomgyár minden időm leköti. Persze 2018-ban is festettem képeket - majd bemutatom őket is - csak hát írni róluk már az időt tekintve "luxus kategória".
2016 márciusában volt a második önálló kiállításom, ami elég nagyszabásúra sikeredett. Itt ismertem meg személyesen Zilahi Zoltán szobrászművészt, akivel szinte rögtön egy közös projekten kezdtük törni a fejünket.
Ennek az együttműködésnek köszönhetően egyre több olyan munkám született, amely az ő szobraihoz, ötleteihez kapcsolódik. Ez logikus lépés, hiszen a Korsós lány c. szobráról is immárin több, mint 60db festményt készítettem.
Az ősszel küldött egy szobrot, amely a "Költő" című nevet viseli. Nagyon érdekesnek tartottam, könnyen tudtam azonosulni a figurával. Egy pár hónapig még persze nem tudtam munkának látni az álomgyáras fotózások miatt, de amint levegőhöz jutottam (december 30), máris elkezdtem komolyan foglalkozni vele. Több szögből is lefotózta nekem a szobrász, hogy jobban megértsem a figura lényegét. Az itt bemutatott fotó tetszett legjobban, mert a sál így érvényesül legjobban. Valahol jobban is szól a szobor a hidegről, didergésről, mint az emberről. Vagy legalábbis először ezt gondoltam róla, mivel ennyire hangsúlyos elem a sál. Minél többet néztem, annál inkább azt éreztem, hogy egy pajzs a ruha, amely a gondolatokat elfedi. Az a fontos, ami bentebb (lentebb, mélyebben) van. Egy szemét lehunyó, álmodozó, törékeny ember, aki elbarikádozza magát. Így már tetszett!
Miközben ilyen gondolatok kavarogtak a fejemben, készítettem is pár változatot a szoborból - Photoshoppal.
Természetesen most sem tudtam még szabadulni a Korsós lánytól, így ő is a képre került, mint a költő szeretője. Most nem annyira hangsúlyos, testileg nincs is jelen... csak a költő lehunyt szempillái alatt lehet őt érzékelni. Erre is vittem tovább a történetet. Egyfajta hiány, hidegség... gondolatokba menekülés lett a képem fő témája.
A figurát a kép bal oldalára helyeztem; még az aranymetszéstől is jobbra. Azért tettem így, hogy minél nagyobb lehessen a sál, ami végig visz a kép jobb oldaláig. Ettől lett dinamikus a magában elmélkedő ember. A hátteret sötét-világos kontrasztra építettem, ami drámaivá teszi a képet. Elsősorban a kék- és annak árnyalatait használtam a költőn, mint aki nem is akarja, hogy betekintést nyerjünk a gondolataiba. Zárkózott. Ezt a zárkózottságot hangsúlyoztam a háttér csempéin is. Olyan, mintha négy fal közt élne, vagy inkább csak belül élne. A csempéken elkezdtem egy alig látható absztrakt lejformát építeni. Ezt még tavaly, a tájképeimnél kezdtem először használni, de nagyon megszerettem, így majdnem biztos, hogy a későbbi képeimen is lehet majd ilyenekkel találkozni. Ezek most ilyen éles alakok, amik a belső sérülésekre, küzdelmekre vonatkoznak.
A képen sehol nincs külvilágra utaló jel. A bal oldalon, a figura mögött mélyvörös hátteret festettem, aminek az oka a hideg-meleg kontraszt megteremtése, és ezáltal is a feszültség megteremtésére törekedtem. Ezt a színt itt-ott engedtem is belefolyni a figurába. A festmény változaton már nincs jelen a "Korsós lány", mint múzsa, mint szerető a szó fizikai értelmében, de a teremtett bensőséges feszültségben mégis csak ott lebeg valahol a szelleme.
Cím: A költő
Méret: 50×70
Technika: Akril
Hordozó: Vászon
Készült: 2018.