A helyszín ugyan az, mint az előző kommentek bármelyikén: A Zagyva egy vad szakasza Jászberény határában.
Ezen sorozat képei kezdetben semmi másról nem szóltak és nem is akartak szólni, csak a helyszín mágiájáról.
Az utóbbi egy hónapban "untam erre rá" (jó, ez így nem igaz) és kezdtem el a tájképeimen is elmenni az amúgy is rám jellemző szimbolista, szürrealista vonalra. Nem olyan durva még ez, de ki tudja, hol a vége... (Na persze az elefántos tájkép már jó pár befogadónak sok lehet.) 
Nem indult nagyon szürreálisnak ez a kép sem. Minden jött szépen egymás után; semmi izzadtságszag.
Először a vásznat jól összekentem gipsszel, majd alapozó-ragasztóval lefestettem. Erre azért volt szükség, mert a gipsz száradás után nem ragadt a vásznon, hanem lepergett az egész.
Az elefántos kép festése vége felé túl sok festéket nyomtam a palettára, emiatt elkezdtem ezt a nagyobb vásznat is; először csak színekkel kitölteni. Az koncepció volt, hogy a mai sárgás őszi hangulatot visszaadjam. Jó helyre kerültek a gipsz darabok; a tér elejére; ezzel is kiemelve a térmélységet. Színben ez a lila-sárga komplementer dominál. Alapvetően nincsenek nagyon hangsúlyos hideg színek.
Mikor már kész voltam a főbb formákkal, árnyalatokkal, éreztem, hogy ez így kevés. Csak magamat ismételgetem. Ekkor elrejtettem a fák közé egy összefonódó párt. Olyan csendesen. Szinte egyek a fákkal. Nem akarom őket kiragadni a természetből, olyan meghitt lett így. Pont, ahogy elképzelem.
Ellenben így, ebben a formában a rejtőzködés, az illegalitás is eszembe jutott. Rövid gondolkodás, képnézegetés után a sárgás lombkoronába beleláttam egy ablakot. Innen már könnyű volt... A történet is összeállt. Az ablak alsó részén egy fejbúb látható, amint kiles mögüle egy öregember... Szegény kis pár... :)
A kép címe: Tájkép leselkedővel
Technika: akril, gipsz
Hordozó: vászon
Méret: 70×50
