Nagyon nehéz erről a képről írni úgy, hogy az olvasóm nem ismeri a kiváltó novellát.
Sok esetben van úgy velem, hogy az irodalom a fő mozgatórugója a festészetnek. Különösen egy olyan író esetében kívánkozik az ecset a kezembe, aki olyan érzékletesen mutatja be a közeget, ahol él, hogy az első leendő alkalommal odaülök a vászon elé.
Ebben az esetben mégis egy sok évvel ezelőtti élmény volt az alapom. Ugyan az, amit az előző posztban is írtam. Ugyan az a a helyszín. A novella elolvasása olyan erős képeket indukált bennem, hogy ebbe a világba csöppentem ismét. Kinyílt a "régi" táj és új arcát mutatta. 
Egy elefántháton ülő nő alakja a Zagyva parton azért elég súlyos szürreális látomás... Ezért is más ez, mint a "többi", idén festett tájképem. Újabb réteg került az értelmezésbe. (Idén valahogy sokkal kevesebb "szürrealitást" vittem a képeimbe; koncentráltabbak voltak, mint az eddigiek.)
Mi ez az új értelmezés?
Felfedezése mindannak, amit az ember nem ismer. A komfortzóna feladása. Élményszerzés. Igazából a legfőbb mondanivaló a rácsodálkozás a körülöttünk lévő világra. Növényekre, állatokra, Emberekre!
Ebben a rácsodálkozásban nekem nagy segítségemre volt ez az "elefánt", a novella... Szeretek elcsodálkozni. Olyan fantasztikus ez a világ... és olyan ijesztő is egyben.
Ezzel a képpel párhuzamosan készült egy másik tájkép is... nagyjából ugyan erről a helyszínről szól, csak épp a hangulata árnyaltabb. Az új, az idegen világ, és a ránk leselkedő veszélyek a témája. Ez a kép azonban még nem törődik a veszélyekkel. Csak a titok izgatja az elefántháton elefántogoló hölgyet. Emiatt olyan szabad. A gondok a hátunk mögött, az erdő mélyén ülnek, de a fa után ránk váró fény feledtet minden eddigi problémát.
A kép címe: Tájkép elefánttal
Készült: 2017. október
Méret: 30×30
Technika: akril, gipsz
Hordozó: vászon
