Ez az év sem a túlzott festménykészítésről szól. Már nem keresek kifogásokat.
(Készül sok minden más...)
Ez a kép akkor "ugrott be", mikor a "fészbuk" feldobta, hogy 1993-ban ezen a napon jelent meg a Nirvana - In utero nevezetű nagylemeze. Ezen a borítón egy angyal látható, amely úgy van "tálalva", mint annó az anatómiai orvosi könyvekben az "izomember". Gyerekkoromban mindig olyan nagy misztikum vette körbe ezt a lapot. Mindig vártam, hogy az jöjjön, de gyorsan át is lapoztam (természetesen a csontvázzal egyetemben).
Ahogy MOST ránéztem, már más is eszembe jutott, mint az akkor 14 éves tininek. "Ez a nő (majdnem) pont olyan testtartásban van, mint a Korsós lány!"
Ezen felismerésnek nagyon megörültem. Ekkor határoztam el, hogy megfestem. Ez egy elég kemény elhatározás volt, mert előtte hónapok óta nem festettem semmit. Mondjuk azért se, mert a nyáron (vagy már tavasszal??) elfogyott a kedvenc kékem. A "nem kedvenccel" meg nem akartam dolgozni. Ez viszont egy elég jó kifogás volt, ami hónapokig kitartott.
Októberben meglett az áhított kék festékem is és elindulhattam a megvalósítás útján.
Mondanom sem kell, hogy nem ment együltőre (mint régen). Először a női alakot festettem meg, sötét háttér előtt. Ahogy festegettem, a kisfiam is be-be nézett hozzám. Meglátta, hogy min dolgozok. Nagyon megörült, mert még sosem látta előtte, (saját elmondása alapján... de persze ez nem hiszem, hogy igaz... csak nem emlékezett) hogy apa fest. Lett kedve neki is dolgozni, amit meg is engedtem neki.
Az volt az eredeti tervem, hogy egy "szakadást" hozok létre az angyal mellett. Végül nem az lett belőle...Elkezdett forgószélre, majd ember arcú forgószélre emlékeztetni a szakadásom. Én meg csak hagytam, hogy fesse magát a kép. Egyfajta csatorna szerepbe kerültem.
Mikor az "izomnő" már-már elfogadható fázisba került, elkellett döntenem, hogy "in uteró" lesz-e belőle, vagy Korsós lány. Engedtem a "nagy felfedezésem" csábításának és tettem a kezébe korsót. Így túl direkten "már megint egy korsós lány" lett, így az angyal szárnyakat is felcsatoltam rá. A váz kész is... a finomítások jöttek.
Azt vettem észre, hogy ez a vászon nagyon szívja a festéket. Hiába próbáltam gazdagítani a felületeket, minduntalan eltűntek a finom részletek száradás után. Ezért is nagyon sok rétegben készült el a kép - újabb és újabb ötletekkel és átfestésekkel. Talán nem is volt nagy baj, hogy a kép hagyott nekem időt a kísérletezéshez. (De nem volt szép tőle ez a folyamatos festék elszívás.)
Az alkotásnál fontos volt az erős kontraszthatás a belek és a háttér között. Az a legmeghatározóbb. Akartam, hogy megrökönyödjünk a "belső szépségen". (Mint annó az anatómia könyvben.) Kicsit morbid, de a kép a belsőnkről szól. Arról, hogy mit mutatunk kifelé, mi az, amit megtartunk magunknak. Szól a lelkünket gazdagító hatásokról is, amelyek velünk kommunikálnak észrevétlenül. Könnyebb nekem ezzel a Korsós lánnyal kimondani ezeket, mint akárki más bőrébe bújtatva. Valamiért ez így alakult ki az évtizedek alatt...
A képpel kapcsolatban még azt is érdekesnek tartom, hogy a festőállványról küldtem kiállításra. Nem volt ez tervben, sőt! Kiállítás sem volt lőtávolban, de a napokban kaptam egy "fészbuk" csoport felkérést: Szolnok környéki rajztanárok csoportba. Páncsics Edina - kedves és lelkes kollégám jóvoltából, aki azonnal egy csoportos kiállítást is meghírdetett. Gyorsan bekellett fejeznem a képet, hogy eltudjam küldeni. Ilyen gyorsan maximum az Art Camp kiállításokra szoktunk készülni nagyon aktuális képeinkkel. (A "gyorsan" jelen esetben egy hónapot jelentett.)
Remélem sokan eljutnak a napokban Szolnokra és láthatják élőben is a többi kolléga képével egyetemben. Én még csak neten láttam. Nagyon jó munkák. Nagyon méltó munkák. Nagyon kell kapaszkodni! Szuper rajztanárok vannak a megyében!
Cím: In utero (de igazából ez csak munkacím... nem találtam még jobbat.)
Technika: akril
Hordozó: vászon
Méret: 70×50
