Egy kis retró...
Történt ugyan is, hogy 2008 elején közvetve megkeresett a Jász Múzeum tőszomszédságában álló Múzeum Vendéglő, hogy szeretné festményekkel díszíteni a századfordulós hangulatban berendezett éttermét. Természetesen olyan képeket képzelt el, amelyek illeszkednek ebbe a térbe, magyarán a századfordulós Jászberényt mutatja be.
Ekkor még a szokásos "Nagytemplom a Lovasszoborral" sorozatomon kívül egy darab kép sem volt kész, így a nyárig voltam "kénytelen" eleget tenni a felkérésnek.
Anyagilag ez persze most sem volt kedvező (sosem az) hiszen a kereteket nekem kellett megvenni a jelenleg is látható 5-6 képre. Annyi előnyöm származott az "üzletből", hogy olyan helyen lehet megnézni a munkáimat huzamosabb ideig, ahol sok (?) ember találkozik vele. Természetesen kiírtuk, hogy a képek megvásárolhatók, de mindezidáig - másfél év alatt - nem volt érdeklődő ezekre. Érthető; itt nálunk mindenki csóringer a városban... Meg az országban. Nem nagyon van kereslet festményekre, ha meg van, akkor nem a huszonéves srác festményeit veszik, hanem halott festők munkáit. AZ meg a másik - tulajdon képpen az én hibám - hogy nem vagyok hajlandó fillérekért elkótyavetyélni a képeim. Nem drágán, de igaz, nem is olcsón adom őket. Gondoljatok bele, hány iskolát végeztem én el ahhoz, hogy erre képes legyek?! Mennyibe kerül a tandíj ezekben az iskolákban félévente? Mennyibe kerül a buszjegy, vonatjegy, az eszközök és hány munkaórát töltöttem gyakorlással, festéssel?! Talán már nem vagyok az a "vasárnapi festő", aki igazából sosem voltam. Több, mint hobbi.
A festmény alapja egy szinezett ősrégi fotó, ami annó, a 20-as években képeslapként is megjelent. Ezeket a régi képeket egy időben a netről is el lehetett érni, bár most kerestem ennek a posztnak kapcsán és már nem találtam. Ellenben annó voltam olyan előrelátó, hogy minden darabot elmentettem és így a "mintát" is meg tudom mutatni:
Ennél már csak az lenne érdekesebb, ha lenne egy fotóm a jelenről is. Bár, igazából nem oly' sok minden változott; talán az utca neve... De az épületek mind-mind itt vannak és nagyjából ugyan ebben az állapotban. Ezért is tetszett a téma.
A színeket igyekeztem nem nagyon megváltoztatni, de figyelembe kellett vennem, hogy egy szinezett fotóról van szó, tehát a szinező sok esetben torzította az eredeti szineket. Megpróbáltam ez ügyben rendet tenni. Mást nem költöttem hozzá, hiszen a kompozíció szerintem jó, nem kellett változtatni rajta. A figurák közül szelektáltam csak. Bár azt is csak az utolsó pillanatban döntöttem el, hogy egyáltalán legyen-e rajta figura. Ha már úgy döntöttem, hogy teszek, akkor viszont úgy akartam, hogy az elől álló srác legyen csak felismerhető a régi képről, a hátul állók pedig legyenek hétköznapi emberek, akik végzika dolgukat a mindennapokban. Célom volt, hogy a város lakosságát úgy fessem a képre, mint jóravaló, dolgos emberek. Ez az idealizálás?! Lehet, de így gondolom.
Festettem egy sorozatot régi képeslapok-fotók alapján és még tervezem is, hogy később (ha kedvem lesz) folytatom. Nagyon erős bennem a lokálpatriótizmus, ezért festek ilyet is. Erősen két pólusú lettem. Egyrészt vannak ezek a realista-idealista képeim, amik főként a városról és lakóiról szólnak (portrék), másrészt pedig az absztrakt, kimondatlan világ, a gondolatok szabad áramlása is érdekel. Mondhatnám, hogy előbbit a városnak szolgálatként, utóbbit pedig magamnak az örömért festem. Ez ilyen egyszerű. Azaz mégsem. Megfigyeltem magamon, hogy mindkét vonalon az absztrakt felé mozdulok inkább. Aztán, hogy ez most jó, vagy nem... az nem érdekel. Nekem ez tetszik MOST!
Cím: Hold utca
Technika: akril, farostlemez
Méret:
Készült: 2008. tavasz
