A mai kép egy "remake", ha úgy tetszik. Vagy inkább egy utóérzés.
Tavaly a Hamza Múzeumban volt egy középiskolásoknak szóló rajzverseny, amelyen az űrt kellett a diákoknak bemutatniuk. Az első helyezett leány egy általam kevéssé ismert akvarell technikát hozott, ami azóta sem hagyott nyugodni. Festék foltokból állt, amelybe az alkotója bele látott ezt-azt, és ezeket a "belelátásokat erősítette meg további vonalakkal. Fantasztikus volt, lehetett belőle tanulni.
A munkái április óta motoszkálnak az agyamban, régóta készülök egy ilyesforma képre. Novemberben volt rá egy kis időm és elkezdtem dolgozni. Az elején nem tudtam, mi lesz belőle, fokozatosan bontakozott ki a mondanivaló, ahogy a foltok elnyerték alakjukat. Először csak a széleken babráltam, majd rájöttem, hogy ez nem járható út hosszú távon, mert felemészti az energiáimat. Egy hétig szöszmötöltem csak a "keretezéssel".
Már rég nem festettem le a lányomat sem, így már Ő is motoszkált az agyamban, hogy mi lenne, ha valahogy belevonnám a képbe. Már ki is rajzolódott előttem, mit akarok. Csak egy megfelelő fotó kellett hozzá. Amint kiválasztottam (és megtükröztem) a megfelelőt, már munkához is láttam. Viszonylag gyorsan ment. Szerintem hasonlít, de legalább is olyan, amilyet elképzeltem.
Mivel olyan csodálkozó, figyelmes arca van, adott volt, hogy a képben "figyeljen is valamit". Ez a valami egy mesehős, amelyről elalvás előtt meséltem neki aznap. Ő a híres Fótos Macska. Ő az, aki beoson a kertünkbe, és a kutyánk (Drazsé) vizét megkóstolja, de a kutya rendszerint megugatja őt és elmenekül. Hát őt figyeli a képen.
Ezzel a sztori megszületett!
(A Fótos - értsd: foltos - Macskát egy ceruzán lévő figuráról kölcsönöztem.)
A kép mérete: 50×70
A kép technikája: akvarell
Készült: 2009. november
