A nyeremény jegyeim "ára" ez a mai bejegyzés, hiszen úgy szólt a blog.hu felhívása, hogy egy blogbejegyzésért adományoz két ingyenbelépőt a címben jelzett kiállításra a Szépművészeti Múzeumba.
Ma megtettük az utat Budapestig és megtettük az utat az '56-osok terén túltól a Szépművészetiig. Valamilyen Harley-s rendezvény lesz/van a parkoló(k)ban és így csak az Isten háta mögött lehetett (?) parkolót találni. Konkrétan mi sem parkoltunk túl szabályosan, de egyszerűen nem lehetett máshogy a rendezvény(ek) miatt.
Nem ragozom; egy jó negyed órás séta kellett, hogy belépjünk a szentélybe.
Nekem kicsit furcsa volt, hogy ketté volt vágva a kiállítás és minduntalan a jegyemet kérincsélték, megszakítva ezzel az áhítatot. Jól leplezem ugyan, de volt áhítatom!
A kedvenc korszakomról van szó. A kiállítás nyitó képének festőjét nem tudom, de egy nagy zöldség előterében volt egy meztelen csajszi. Szerintem az még totál romantika és nem realizmus - kissé mélyről indították a dolgot, de ez egyáltalán nem baj. Na jó, én nem nagyon bírom a romantikát... de ez legyen az én bajom.
A realizmussal folytatódott (kezdődött) a tárlat. Itt láttam meg Courbettől azt a képet, amilyet még életemben sem láttam. Egy kisméretű tájkép, melynek közepén egy kis viskó állt, háttérben, mint egy nagy füstfelhő tornyosultak a helyek. Mindez olyan vastagon, olyan "csillogón", mintha nem is festékkel készült volna, hanem mit tudom én... mondjuk valami földön túli kencével. Tényleg hihetetlen élmény volt. Courbettől már sok félét láttam, olyat is, ami tetszett és olyat is, ami nem (romantikus enyelgések), de ez feledtette velem minden eltévelyedését.
Volt sokféle más barbizoni kép is, amik mind-mind tetszettek is, de semmi extra. Jó képek és pont. Azt persze még kiemelném, hogy érdekesek voltak a képkommentárok is. Én pl. (kövezzetek meg érte) nem tudtam, hogy Diaznak csak egy lába volt egy baleset folyománya miatt... No, ilyen kis apró érdekességek is felkeltették az érdeklődésem.
Ahogy haladtunk tovább, a következő élményem a Monet féle Vizililiomos kép volt. Olyan kis kedves, szerethető, ámde populáris kép, amit mindenki imádna a nappalijában. Ezzel szemben számomra nagy csalódás volt Manet. Pedig alapból őt többre tartottam a barátjánál, de ez a szakállas férfi portré... nos, nem ezzel vonult be a halhatatlanok csarnokába. Jó-jó, nem rossz, de ez nem az!
A címadó Degas balerina is szép darab, bár számomra érthetetlen, hogy miért pont "Degastól..." a kiállítás címe. Pláne úgy, hogy a késő romantikától kezd (vagy a kora realizmustól) és pláne úgy, hogy a Degas kép is csak egy tud lenni a sok közül ezen a színvonalas tárlaton.
Sisley-Pisarro meccs 1-0. Nekem Pisarro már-már giccsbe hajló volt. Nem igazán éreztem át a világos, kontrasztoktól mentes stílusát, Sisley ezzel szemben érdekesebb, mozgalmasabb, fiatalosabb volt. Na persze, mert tényleg sokkal fiatalabb volt nála.
A posztimpresszionista blokkból nekem Van Gogh képe volt a meglepetés. A múltkori Van Gogh kiállítás nekem őszintén szólva nem tetszett. Nem voltak igazán ütős képek kinn, sőt; sok esetben kifejezetten rossz képei voltak kiállítva. Azóta is kísért például az a baromi ronda kisgyerek portré, amit ott láttam. Ez a börtönös kép viszont zseniális. A szürke kép szinte ragyog. Szimmetrikus, mégis mozog. A figurák mozdulatai bámulatosan kifejezők... Mégis csak nagy mester ez a Vincent! :)))
Ezzel szemben Gauguin nem tett rám ekkora hatást, pedig alapból őt kedvelem jobban. Különösen a Tahiti képeit szeretem (mi mást) a színek tobzódása miatt. Itt is volt fülledt meleg, mert az áradt, de nem volt szín-tobzódás. Nem tudom, mire számítottam, mit vártam, de nekem csalódás volt, hogy az út pl. majdnem egyforma színű zöld... stb... Valahogy tőle többet vártam. Persze tudom, hogy ennél a kettőnél vannak lényegesen jobb képei is.
Cézanne szintén a nagy bálványok közé tartozik nálam és nem is okozott csalódást. Úgy is fogalmazhatnék, hogy hozta a kötelezőt. Szépen szállította a védjegyének számító szögletes ecsetvonásokat és a Mount St. Victoire hegyet. A három kiállított képből nekem a hegyes volt a legkevésbé jó kép, de ez legyen az én bajom. Nekem úgy tűnt, mintha még nem is lenne 100%-ban kész. Lett volna rajta még mit kenegetni, de így is érezhető volt a mester zsenije. Örültem nekik.
Imádom a Nabist és a szimbolistákat. Itt találtam kedvemre valót. Chavannes képe például elég ismert volt ahhoz, hogy rácsodálkozzak; én is szoktam mutogatni (kutyafuttában) a diákjaimnak. Nem is jut eszembe most azonnal, ki festette azt a kisméretű szobabelsőt, amely telis-tele volt virágmotívumokkal a faltól kezdve az abroszig. Az se semmi teljesítmény volt megfesteni. Talán Vuillard volt?! Csoda, hogy jojózott be a szeme véglegesen tőle...
Aztán jöttek a fauveisták... Matisse-nak az átmeneti tájképei nagyon megkapók. Van egy párizsi piknik parkos képe... hát, az a másik kedvencem a kiállításról. De Matisse eleve az egyik kedvencem. Na, persze neki is vannak kevéssé érett pillanatai... az a nagyméretű csendélete, az megintcsak nem a hegyeket döngetők fajtájából való... A szobabelső a tánccal viszont már nagyon bejött; az tipikus Matisse, nem is "tudtam" csalódni benne. Nem véletlenül nagy mester ő!
Vlaminck szintén házikedvenc nálunk, és most sem okozott csalódást azzal együtt, hogy a "Vörös fák"kal igen magasra tette előtte a mércét.
Vámos Rousse
au a feleségem kedvence. Az a kép, amelyikkel hírdették a kiállítást - az állatos, az szerintem is érdekes. Mondjuk ő mindig lavírozott a giccs és a mestermű között. Még most sem tudom eldönteni, hogy most ez a két kép (különösen a "Költő és Múzsája" című) átverése-e a képzőművészet fanoknak, vagy épp kielégítése. Olyan fura... Tudom, hogy nem végzett semmiféle sulit, nem voltak akadémikus előképei, de tán pont ez zavar az ő képeiben. Olyan gyerekesek. Persze alapból ez nem baj, mert viszont ettől őszinte.
Picasso viszont nagy és sérthetetlen. Egyszerre gyermeki
en egyszerű és egyszerre nagyvonalú festőzseni. Hogy volt képest ezt a kettőt mindvégig magában hordozni? Tetszenek a Harlequinjei és tetszik a hercegnője is. Olyan ösztönös és mégis eltervezett képek ezek, amelyek ritka kincsek. A mellette lógó Braque nem is tudott érvényesülni a szomszédságában. (Pedig nem volt rossz az sem.)
Szeretem az avantgárdok tobzódását, újítását, és szerettem volna, ha mg tovább is megy a kísérlet. Túlontúl rövidnek éreztem a tárlatot, még hiányoltam azt, hogy legalább az avantgárd végéig eljutunk.
Az a baj, hogy a Szépművészeti nem nagyon mer Picasso-n tovább lépni. Onnan kezdve már túl vad munkák születtek, nem biztos, hogy értő és ujjongó közönséget találnának maguknak. Ez érthető is. A Giacometti és a Miro kiállítás sem volt érzésem szerint kimagasló látogatottságú. Na persze már ez is eredmény, hogy egyáltalán Picasso-t megismertetik és megszerettetik a nézőkkel.
Örülök, hogy ott lehettem - azaz ott lehettünk és köszönet érte!
