Ennek a képnek a története is áprilisig nyúlik vissza. Tehát 4-5 hónapot vett igénybe a teljes elkészítése. Nem látszik rajta? Lehet, de a gondolat többet ér, mint ezer ügyes és gyors kéz.
Az első változatban csak lefújtam a vásznat fújós festékkel. Kékkel és pirossal. Nagyon szép átmenetes volt. Ezért sem mertem hozzányúlni. Itt volt a dolgozószobámban és "gyönyörködtem benne". Legalábbis túlságosan tetszett ez az egyszerű kis "fújat" ahhoz, hogy tovább lépjek. Gúzsba kötötte a kezem a "szépség". Van ez így.
Aztán jött az Art-Camp és kevés volt a használható vásznam. Bevittem hát a fősulira (itt került ismét megrendezésre a művésztelep) és azon tűnődtem, hogy mit is kellene vele tennem, hogy tovább lépjek.
Ekkor megláttam, hogy pár fiatal "kolléga" mit művel a vásznán. Nagy és hatalmas festék rétegeket nyomtak ki, kevertek minden-féle anyagokkal és nagyon jól nézett ki.
Ekkor jutott eszembe, hogy van nekem otthon a lomosban egy fél csomag gipszem. Vagy 12 éve pihent ott arra várva, hogy majd csinálok vele valamit. Most jött el az idő!
Hazamentem és a következő nap már vele együtt érkeztem. A gipsz gyorsan szárad és azt gondoltam, pont alkalmas lesz arra, amire szánom.
Na, emiatt is szeretem ezt a nyári alkotótábort!
Úgy indítottam, hogy a felfújt formán kívüli területekre vastagon felhordtam a vizes gipszet.
Hagytam száradni, majd megszíneztem ezt a felületet úgy, hogy a figurától jobbra haladva egyre fakuljon.
Ekkor egy vastagabb ecsettel átmentem a felfújt figurán; ettől lett festői a forma.
A jobb oldalon megkontúroztam, majd egy halványabb vonallal ezt megismételtem egy kicsit távolabb.
Így a semmibe veszve volt elszigetelve. Nem rossz, de lehet még tovább fejteni a rejtvényt, ha a nő tükörképét a falra is felfestem nagyon halványan.
Így kaptam egy körbefalazott figurát, aki kinéz a falból, de a falban is önnön mását találja.
Lehet mondani, hogy egy kicsit reményvesztett kép ez. Olyan "úgy is mindegy" forma.
Úgy is lehet értelmezni, hogy szeretnénk kitörni a kötöttségekből, de egyrészt nem lehet, másrészt a falban (börtönben) is önmagunk vagyunk valahol. Ilyen a természetünk.
Mindkét értelmezés egy és ugyan azt a "nincs választásom" állapotot tükrözi.
Nagyon nem szeretem, mikor ilyen vagyok... tán még szégyellem is magam érte. De azt nem lehet mondani, hogy ez ne lenne igaz. A jó művészet az igaz művészet!
Méret: 40×30
Technika: akril, gipsz vásznon
Készült: 2016 augusztus
