Legalább hat éve, hogy kaptam születésnapomra egy kb. 50×60-as méretű kirakót, amely Gauguin La Orana Maria című festményét ábrázolta. Nem tudom, mit jelenthet a cím szó szerint, de én úgy értelmezem, mint a tahiti nép Máriáját - tekintve, hogy ez látható a képen. (A helyi Máriát jelentheti egyébként is, egész biztos.)
Gauguin imádta Tahitit - ez nem kérdés. Oda menekült, hogy végre megtalálja a valódi Éden Kertet, a helyet, ahol a civilizáció ártalmaitól távol tud dolgozni. Legyünk őszinték: Paul barátunknak nagyon bejött, hogy kiskamasz lányokkal hempereghet "legálisan". Kapott is egy szép nemibetegséget, ami alaposan megrövidítette kaladokkal telitűzdelt életét.
Tahiti mindig meseszép, idilli. Ilyennek látjuk, ilyennek mutatja a festő. Ez a konkrét kép azért is érdekes, mert egy európai, keresztény sztorit ültet át a bennszülöttek világába. Egyszerre európai és egyszerre "primitív". Jobb oldalon a tahiti "Mária" a kis "Jézussal", bal oldalon pedig a szent család első "hódolói"; olyan, mintha a pásztorok megfelelői lennének... (vagy a három királyoké?) Európai szemmel minden képpen fura. Lehet, hogy szimplán csak vezeklésnek szánta a képet. Nem ástam bele magam a témába ennél mélyebben, így nem tudom, hogy a festés pillanatában (évében) mik történtek vele folyamatosan.
Az én "átiratom" az idilli világ ellentétén alapul. Azt a poklot kívántam megfesteni, amin átmehetett Gauguin akkor, mikor egyedül maradt a szigeten a bennszülöttekkel. Az a lelki állapot érdekelt, amit lehet, hogy át sem élt: mit tarthatott magáról, a keresztény értékrendjéről (ha volt neki) azután, hogy 13 éves kislányokkal folytatott élettársi viszonyt?! Ő ezt hogy dolgozhatta föl? Vagy ha visszatekintett ezen eseményekre a picike kajibájában a halála közeledtével, mikor már tudta, hogy nem győzi le a gyilkos kórt - vajon miképp értékelte az életét? Ennek megfelelően dolgoztam át Gauguin festményét:.JPG)
Talán jól látható az is, hogy nem hagyományos festményről van szó. Ez egy puzzle, amit előbb kiraktam (vagy öt évvel ezelőtt), majd átfestettem. A kirakós játék eleve olyan költői, szimbólumokkal telítődött dolog. Ha minden darab a helyére kerül, akkor megnyugvást érzünk. Akkor jó. Az élet nagy kirakója azokból a darabokból áll, amelyeket mi magunk hoztunk létre létünk folyamán. Lelki és fizikális értelemben egyaránt.
Ebből a kirakóból hiányzik egy-két (három) darab. Ez is az egyik volt azok közül, ami a látott irányba terelt a feldolgozásnál. Gauguinnél véleményem szerint nem volt minden rendben, ha a lelki életét nézzük. A családját öt gyerekkel otthon hagyta (azaz Dániában?!), olyan életet élt, amilyet... stb... Nem hinném, hogy elégedett volt önmagával. Nem is lehetett. (Persze az más kérdés, hogy a képei fantasztikusak és a legnagyobbak közt van a helye.) Ezt az ördögi, kétségekkel tűzdelt élőhalott állapotot ábrázoltam. Szimbólumok nélkül Gauguint nem lehet megidézni (önnön magát is szimbolistának tartotta), így utána jártam, mik azok a jelek, amelyek a halált, kínt jelképezik: csont(váz), kígyó, fű, buborék, sötétség... Ezért kerültek "ők" a képre bizarr kontrasztot adva ezzel a G. által kívánt eredeti jelentéshez.
