Vasárnap Pollmann Sára Zsófia kiállításán jártam. Semmit sem tudtam a hölgyről (18 éves csajszi), de "mondták", hogy izgalmas, jó kiállítás lesz.
Igen, az volt; bár kis helyen voltunk, az alkotások kifejezésmódja kifejezetten alkalmassá tette a csepp galériát a bemutatásra. Nagyon sokáig kell nézni a picike rajzokat, hogy mindent megértsünk. Aprólékos, gondolatébresztő.... Azaz ez utóbbi csak később derül ki. Ott a helyszínen nem ébredtek a gondolataim, csak elámultam a részletgazdagság láttán. Aztán, mikor vége, összesítettem: Tényleg! :) Van mondanivalója!
Az igazság az, hogy volt egy önösebb érdekem is, ami miatt elmentem a megnyitóra: hamarosan nekem nyílik ott a J Galériában kiállításom. Meg akartam nézni a helyszínt. Nem sok kép fog kiférni és azt sem tudom, élni fognak-e a képek egy ilyen szűk térben. Most az jó volt, hogy a sok színes csecsebecse és tényleg jó képek (Bartos Kinga, Mihalik Judit) között felüdülés volt fekete-fehér rajzokat nézegetni, de ugyan ebben színes, jó képes, csecsebecsés miliőben jutnak-e szóhoz az újonnan bevitt képek? Még több kép szorosan egymás mellett... háááát... Őszintén szólva vannak fenntartásaim a hatást illetően. Majd összehozzuk valahogy.
De nem is ez a lényeg. A lényeg az az, hogy van Jászberényben egy szűk kör, aki(k)nek fontos a helyi képzőművészet ügye, örülnek, hogy vannak helyi művészek, akik alapvetően dolgosak. A keretek persze szűkösek, mert hát kisvárosban vagyunk, kevés pénzből igyekszik mindenki boldogulni. Minden lehetőségnek örülni kell. Szerintem mindannyian örülünk!
